Rólunk

Tovább Görögország, azon belül Kréta szigete már évek óta rabul ejtett. 15 éve, amikor először ott jártam még nem tudtam, hogy 2016-ban új dolgokba kezdünk és ezen új dolgoknak a kulcsa Kréta lesz.   2015-ben sikerült ismét eljutnom erre a csodás helyre, a második nászútunk volt. Mint az köztudott a kozmetikumoknak nagy kereskedelme van Görögország teljes területén, így Krétán is minden boltban találkozhatunk olívaolaj alapú kozmetikumokkal, szappanokkal. 2015-ös kirándulásunkról számos krémmel, szappannal, samponnal, termékmintával tértünk haza. A termékeket kipróbálva tapasztaltuk jótékony hatását. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy mi történne, ha Magyarországon is kaphatók lennének ezek a termékek. Ezen gondolatom egy időre a sarokba került, nem gondoltam tovább mi lenne ha…   Kréta az örök szerelem, ezért idén 2016-ban is visszamentünk. Az ott eltöltött idő alatt ismét lehetőségü...
Bővebben

Zeolit a csoda ásvány

A Zeolit egy agyagásvány, mely a nátrium-kálcium-aluminofoszfátok csoportjába tartozik. Térszerkezete tágas, üreges. Felhasználása sokrétű hiszen a mezőgazdaságban, fogászatban és a kozmetikai iparban is felhasználják. Bőrre gyakorolt hatásai között jelentős szerep jut a méregtelenítő funkciónak. Erős tisztító hatással rendelkezik. Apró szemcséi révén a bőr legmélyebb rétegeibe is beszívódik. Shea vajjal kombinálva pedig nem csak méregtelenítő, hanem hidratáló hatással is rendelkezik. Megnyugtatja az irritált, gyulladt, ekcémás bőrt.
Próbáld ki te is:
Zeolit szappan shea vajjal kálliston natúr zeolit szappan shea vajjal      
Bővebben

Illóolajok a bőrápolásban (1. rész)

Illóolajok a natúrkozmetikumokban
Illóolajok számos területen segítik mindennapjainkat, édes álmot hoznak, frissítik a levegőt, és illóolajok a bőrápolásban is főszerepet kapnak - előnyeik messze túlmutatnak egy kellemes illaton. Gyógyító hatásuk szellemileg, fizikailag és érzelmileg is megmutatkozik.

Melyek a legfontosabb illóolajok a bőrápolásban?

1. Teafa olaj

Az ausztrál teafából kinyert olaj helyileg is használható olyan bőrproblémák kezelésére, mint akné vagy a gombás fertőzés. Megtalálható számos bőrápoló termékekben. Itassunk fel vele egy vattagolyót és vigyük fel a kezelendő felületre, majd hagyjuk hatni.

2. Levendulaolaj

A levendulaolaj az egyik legsokoldalúbb olajok egyike. Leginkább ismert nyugtató hatásáról, de felgyorsítja a zúzódások, vágások és bőrirritációk gyógyulását is. Illata csökkenti a stresszhormonok szintjét a vérben. A bőrápolásban kifejtett jótékony hatása mellett a Görög Olíva levendula szappanja ...
Bővebben

A férfiak bőrápolása

Manapság a férfiak esetében is alapkövetelmény a jó megjelenés. Igaz ez a bőr ápoltsága esetén is. 

A férfiak bőre azonos felépítésű, mint a nőké mégis számos dologban különbözik.

- a férfi hormonoknak köszönhetően a zsírosabb bőr jellemző, mitesszerek és pattanások is gyakoribbak

- a férfiak bőre 10-20%-kal vastagabb, mint a nőké 

- a borotválkozás következtében gyakoriak a szőrtüsző gyulladásai, a bőr pirossága, irritációja

- gyakoribbak a benőtt szőrtüszők is

A rendszeres borotválkozás nagyon igénybe veszi  a bőrt, ezért fontos alkalmazni bőrpuhító borotvahabokat vagy borotvakrémeket, melyek felpuhítják a szőrszálakat és könnyebbé teszik a borotválkozást.

Borotválkozás után érdemes valamilyen tápláló, hegesedést elősegítő, gyulladást gátló természetes összetevőket tartalmazó krémmel bekenni az arcbőrt, hogy a további fertőzések megelőzhetők legyenek. Nagyon hatékonyak a teafaolajat, aloe verát, E-...

Bővebben

Bőrradírok a selymes bőrért!

A bőr felső rétege időről időre megújul, lehámlik. A kor előrehaladtával ez a folyamat lelassul és a bőr önregeneráló folyamata hiányt szenved. A bőrradírok használatuk során segítenek eltávolítani az elhalt hámsejteket és utat készítenek az új, egészséges sejteknek. 

A bőrradírokat elsősorban a mechanikai úton, azaz dörzsöléssel juttatjuk be bőrünkbe. Heti egyszeri alkalommal ajánlott a bőrradírok és hámlasztő krémek, szappanok használata, hiszen időt kell hagynunk a bőrünknek, hogy új sejteket termeljen. Aki hetente több alkalommal is használ ilyen készítményeket, az nem hagyja bőrét 100%-san regenerálódni. 

A krémek és szappanok kis, kerek vagy gömb alakú szemcséket tartalmaznak, melyek alakjuknak köszönhetően nem sértik fel a bőrt. A vásárlásnál érdemes figyelni a szemcsék méretére, hogy ne okozzunk magunknak mikrosérüléseket. 

Szappanjaink közül ajánlanánk az olívaolajos bőrradír szappanunkat zöldtea kivonattal. Egy mélytisztító hat...

Bővebben

A kellemetlen száraz bőr

A száraz bőr sajnos egyre gyakoribb probléma, gyerekeket és felnőtteket egyaránt érinthet.

Kellemetlen tüneteket okoz, mint a bőr feszülése, hámlása, berepedezése.

Bőrünk az első védelmi vonal, számos környezeti hatás éri. A száraz bőr érzékenyebben reagál a sérülésekre, könnyebben kialakul a gyulladás a száraz területeken. A baktérium, gomba és vírus okozta fertőzésekkel szemben csökken az ellenálló képessége, hiszen a berepedezett bőr táptalaj a különböző kórokozóknak. A kézfej bőre kifejezetten érzékeny, mert ezen a területen található a legkevesebb faggyúmirigy.

Mi okozhat bőrszárazságot?

Genetikai tényezők miatt is kialakulhat, de elsősorban a külső hatások felelősek a létrejöttéért.

Télen a hideg, szeles, hűvös időjárás jobban megviseli bőrünket illetve a szoba száraz levegője miatt is jelentkezhetnek a panaszok.

De nem csak az időjárási tényezők, hanem a kevés folyadék fogyasztása és nyáron a túlzott napo...

Bővebben