Rólunk

Tovább
Görögország, azon belül Kréta szigete már évek óta rabul ejtett.
15 éve, amikor először ott jártam még nem tudtam, hogy 2016-ban új dolgokba kezdünk és ezen új dolgoknak a kulcsa Kréta lesz.

 

2015-ben sikerült ismét eljutnom erre a csodás helyre, a második nászutunk volt. Mint az köztudott a kozmetikumoknak nagy kereskedelme van Görögország teljes területén, így Krétán is minden boltban találkozhatunk olívaolaj alapú kozmetikumokkal, szappanokkal.
2015-ös kirándulásunkról számos krémmel, szappannal, samponnal, termékmintával tértünk haza. A termékeket kipróbálva tapasztaltuk jótékony hatását. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy mi történne, ha Magyarországon is kaphatók lennének ezek a termékek.
Ezen gondolatom egy időre a sarokba került, nem gondoltam tovább mi lenne ha…

 

Kréta az örök szerelem, ezért idén 2016-ban is visszamentünk. Az ott eltöltött idő alatt ismét lehetőségünk volt olívaolaj alapú termékeket kipróbálni, megismerkedtünk több gyártóval, kézbe foghattuk és testközelbe kerülhettünk az olajfákkal és olajbogyókkal. Még haza sem értünk, s a be nem fejezett gondolat befejeződött. Igenis szükség van Magyarországon olívaolajból készült kozmetikumokra. A nyár további részét azzal töltöttük, hogy hogyan tudnánk ezt megvalósítani. Számos megbeszélés, levelezést követően született meg a döntés, hogy elsőként a Kálliston márkát szeretnénk megismertetni a magyar hölgyekkel és urakkal.

 

A Kálliston cég székhelye Kréta nyugati részén Chania városában található. 2003 óta gyártják a természetes bio olívaolajból készült tradicionális kozmetikumokat.
2016 szeptemberében sikerült személyesen is találkoznunk a cég vezetőivel. Ezt követően vágtunk bele online áruházunk létrehozásába.
A termékek minden szempontból megfelelnek az Európai Unió szabályainak, bőrgyógyászatilag teszteltek. Természetes összetevőkből készülnek és állatkísérlet mentesek.

Célunk, hogy megismertessük a magyar vásárlókkal az olívaolajok jótékony hatását és ezen olaj különleges illatával új színt és harmóniát vigyünk a magyar kozmetikai iparba.

 

“Természetesen Krétáról.”

Szeretettel,

Sebestyén Hunor